Egyes járatok ritkulnak, az ismert légi szolgáltatókkal párhuzamosan pedig újabbak jelennek meg a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtéren. A reptér vezetősége folyamatosan tárgyal a légitársaságokkal, hogy további célállomások kerüljenek a menetrendbe.

Jövő héttől Törökországba indul járat, már közzé is tették az utazási feltételeket: koronavírus elleni oltási igazolással, negatív teszttel, illetve olyan orvosi igazolással belépni az országba karanténkötelezettség nélkül, ami igazolja, hogy az utas már átesett a koronavírus-fertőzésen.

Ugyancsak jövő héttől indul újra a korábban a világjárvány miatt szüneteltetett Menningen/Nyugat-München járat. A dortmundi viszont eddig sem állt le, az utasok nemcsak Németországba, hanem Hollandiába és Belgiumba is utaztak munkavállalás céljából. Június végétől újraindul az ugyancsak felfüggesztett budapesti járat, egyelőre heti két alkalommal. Viszont a járvány angliai súlyosbodása miatt a lutoni, heti kétszer közlekedő járatát heti egy alkalomra csökkentette a légitársaság, így most csak vasárnap utazhatnak Londonba azok, akik a szigetországba tartanak, szerdán egyelőre nem. Újdonságnak számít, hogy az évekkel korábban működött, Marosvásárhely–Róma közötti járatot július elsejétől heti három alkalommal újra elindítják, illetve egy légitársaság Egyiptomba is repülőjáratot indít Marosvásárhelyről. A Székelyhon érdeklődésére Peti András, a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér igazgatója elmondta, folyamatosak a tárgyalások a különböző légitársaságok képviselőivel. Arra a kérdésünkre, hogy milyen útvonalakra számíthat még az utazóközönség, Peti András annyit mondott, a korábban már működő spanyol- és franciaországi járatokat szeretnék újraindítani, de ez nem annyira az itteni repülőtértől, inkább azoktól a légitársaságoktól függ, amelyek folyamatosan figyelik, hogy az egyes régiók részéről mely célállomások iránt a legnagyobb az érdeklődés. Ha beindítanak egy-egy új járatot, mint a júliusban induló Marosvásárhely és Róma közöttit, az első egy-két hétben tesztelik a piacot, mérik, hogy mekkora az igény ez iránt a célállomás iránt, érdemes-e még újabb olaszországi desztinációkra indítani repülőjáratot – mondta az igazgató.

https://szekelyhon.ro/aktualis/uj-celallomasokra-indulnak-jaratok-a-marosvasarhelyi-repuloterrol

Hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here